Felülvizsgálati kérelmet nyújt be az Erste Bank
Az Erste a fellebbezéssel továbbra is bizonyítani kívánja, hogy az általa alkalmazott egyoldalú szerződésmódosítási kikötések tisztességesek.
Az Erste a fellebbezéssel továbbra is bizonyítani kívánja, hogy az általa alkalmazott egyoldalú szerződésmódosítási kikötések tisztességesek.
Másodszor tárgyalt az Erste Group vezérigazgatójával Orbán Viktor kormányfő szeptember utolsó napjaiban – értesült a Magyar Nemzet. Forrásuk szerint a devizahiteles-csomag terhei lehettek terítéken, de szóba kerülhetett a pénzintézet esetleges kivonulása is.
A Raiffeisen és az Erste bank szerint összesen 600 millió euróba fog kerülni nekik a devizahitelesek kompenzációja.
Mint eddig számos pénzintézet esetében, a bíró most is hangsúlyozta: az általános szerződési feltételeknek minden, a közelmúltban elfogadott devizahiteles törvényben foglalt elvnek meg kell felelniük. Mivel ezen kitételnek a kölcsönszerződések egyoldalú módosításra vonatkozó kikötései nem tettek eleget, így azok tisztességtelenek és érvénytelenek. A KDB Bank Európa Zrt. ügyében szeptember 19-re halasztották a döntést, a Merkantil Car és Gépjármű Lízing Zrt. perét 24-ére halasztották.
Elszálló forint, elvesztett áfaper, kivonuló Lukoil, nyilvánosságra kerülő trafikos dokumentumok, kemény orosz szankciók az EU ellen. A NAV pedig folyamatosan razziázik. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A dolgozóknak küldött belső levélben utal az Erste Bank elnök-vezérigazgatója arra, hogy az elmúlt időszak devizahiteles történései nem biztos, hogy a cégnél érintetlenül hagyhatják a dolgozói létszámot, vagy a fiókhálózatot.
Az Erste Bank 300 millió euróig (92,8 milliárd forintig) terjedő negatív hatással számol a fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozattal kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvényhez kapcsolódóan.
Gyűlnek a banki becslések arról, mekkora veszteséget okoz nekik a deviza- és forinthiteleseket segítő kormányzati csomag. Az Erste közel 100 milliárdra számít, a Raiffeisen ennek a felét kénytelen lenyelni.
Körülbelül 13 százalékos mínuszban indított az Erste-részvények ára pénteken a bécsi értéktőzsdén, majd tovább gyengült a következő fél órában, miután csütörtökön nyereségfigyelmeztetést adott ki a pénzintézet.
Öt kereskedelmi bank és négy takarék száll szembe az MNB-vel a bíróságon a büntetés miatt, amit az MNB jogszabályellenesen felszámított díjakért szabott ki márciusban.
Collat-real Kft. néven leányvállalatot alapított az Erste Bank Hungary Zrt. A céget 3 millió forintos jegyzett tőkével alapították, fő tevékenysége saját tulajdonú ingatlan adásvétele.